Idézetek meghívókba

Szerelmes idézetek gyujteménye. Köszönet az alkotóknak.

"Szeretni és szeretve lenni olyan, mintha kétfelől sütne ránk a nap."

"A szerelem azé, aki szeret, nem pedig azé, akit szeretnek."

"Két ember között a legrövidebb út egy mosoly."

"Én nem tudom, mi ez, de jó nagyon, Elrévedezni némely szavadon, Mint alkonyég felhőjén, mely ragyog, És rajta túl derengő csillagok. Én nem tudom mi ez, de édes ez, Egy pillantásod, hogyha megkeres, Mint napsugár, ha csillan a tetőn, Holott borongón már az este jön. Én nem tudom mi ez, de érzem, Hogy megszépült megint az életem, Szavaid selyme szíven simogat, Mint márciusi szél a sírokat. Én nem tudom, mi ez, de jó nagyon, Fájása édes, hadd fájjon, hagyom. Ha balgaság, ha tévedés, legyen, Ha szerelem, bocsásd ezt meg nekem!"

"Mint szakadék szélén őrült zenész, úgy táncolok szíved peremén. Ránts magaddal!....hogy szárnyak nélkül is repülhessek feléd!"

"Élvezem én az életem veled Hívogat a szavad, simogat a kezed Ajkaink összesimulva Csókod édesen olvad ma Szívem epedve reád vár Mi az mi téged rabként zár Nem enged hozzám szabadon S én kívül maradok a falakon Nem bírom soká nélküled Hívó szóm mért nem leled? Míg kétségek között remélek Szerelmes vágyban elégek."

"Csillagokat nézel, szép csillagom. Ég ha lehetnék, két szemedet nézném csillagom ezreivel."

"Ne félj hát, mert veled vagyok... Ne félj, mert megváltalak, neveden szólítalak, az enyém vagy Ha tengereken kelsz át veled leszek És ha folyókon, nem borítanak el ... Mert drága vagy szememben, mert becses vagy nekem És szeretlek!"

"Szeretném ajkad izét szomjazni olthatatlanul, tested melegét magamba szívni, láthatatlanul ott lenni minden jóban, minden kimondott mondatodban, az ételeidben a mosolyodban, lépéseid ritmusában, sóhajaid párájában, minden gondolatodban."

"Szeretnék szemed kútjába merülni, mélyére szállni, s odalenn megérinteni, ha már egyedül vagyok a végtelent."

"Addig kerestelek, míg meg nem találtál - s hogy ez megeshetett, úgy érzem :becsesebb életnél, halálnál."

"Vakon vágtázva is, és át tűzön-vízen, megmértük végre: mekkora lehet Két végtelen! - Se győztesen, se vesztesen, félálomban suttogjuk: i g e n. Álmunk mély és teljes legyen. S hogy nappal is rólunk álmodjon a Szerelem: ébredj velem, Jobbik Felem, ÉBREDJ VELEM!"

"Az vagy nekem, mint földnek az ég. Az vagy nekem, mint égnek a kék. Az vagy nekem, mint télnek a hó."

"Sírok ha sírsz, ha ragyogsz, ragyogok, néma barátod, rabszolgád vagyok, alázatos és bizalmas barát, aki nem kér semmit, csak néz és imád, és nem akar lenni, csak általad, csak az árnyéka annak, ami vagy." (Szabó Lőrinc)

"Akit párodul melléd rendelt az ég, Becsüld meg, szorítsd meg kezét, És ha minden álmod valósággá válik, Akkor se feledd, Iégy hű mindhalálig!" (Madách Imre)

"Legyen bármily hosszú is az élet, Sírig tartó boldogságot ad, Bátran nézhetsz az emberek szemébe, Mindaddig, míg betartod szavad." (Drayton)

"Nem az állandó fogadkozás a hűség bizonyítéka, hanem az egyszer kimondott és megtartott fogadalom." (Shakespeare)

"Elöször a szem csókol, aztán a kezem, mint tenger ömölsz el érzékeimen, mint tenger öm öllek én is körül, aztán part s tenger összevegyül." (Szabó Lőrinc)

"Én sem volnék, ha nem volnál, ha te hozzám nem hajolnál, te sem volnál, ha nem volnék, ha én hozzád nem hajolnék." (Kányádi)

"Ha van mit érezz, gondolj és szeress, Maradj az élwel kínáló közelben, S tán szebb, de csalfább távolt ne keress." (Vörösmarty)

"Megtaláltalak, fogom a kezed, Nem űz el töled már semmilyen rettenet. S mint ahogy két kéz fonódik össze, Együtt vagyunk, s maradunk egymással örökre." (Pankovits Róbert)

"A tapasztalat azt bizonyítja, hogy nem az a szeretet, ha két ember egymás szemébe néz, hanem az, amikor mindketten ugyanabba az irányba néznek." (A. de Saint-Exupéry)

"Jegyezd meg jól az utat, amerre mégy Attól pedig ne félj, hogy én elmegyek Innen Legfeljebb időnként felmászom a szikla tetejére, Hogy megláthass, vagy én veszlek észre majd az úton." (Cervantes)

"Sorsunk egybeforrt, együtt megyünk tovább, Az élet viharában Te vigyázol reám. Köszönöm, hogy szeretsz, hogy hiszel nekem, Hogy megosztod az életed velem." (Vörösmarty)

"Szeretni és szeretve lenni olyan, mintha kétfelől sütne ránk a nap."

"A szerelem azé, aki szeret, nem pedig azé, akit szeretnek."

"Két ember között a legrövidebb út egy mosoly."

"Én nem tudom, mi ez, de jó nagyon, Elrévedezni némely szavadon, Mint alkonyég felhőjén, mely ragyog, És rajta túl derengő csillagok. Én nem tudom mi ez, de édes ez, Egy pillantásod, hogyha megkeres, Mint napsugár, ha csillan a tetőn, Holott borongón már az este jön. Én nem tudom mi ez, de érzem, Hogy megszépült megint az életem, Szavaid selyme szíven simogat, Mint márciusi szél a sírokat. Én nem tudom, mi ez, de jó nagyon, Fájása édes, hadd fájjon, hagyom. Ha balgaság, ha tévedés, legyen, Ha szerelem, bocsásd ezt meg nekem!"

"Mint szakadék szélén orült zenész, úgy táncolok szíved peremén. Ránts magaddal!....hogy szárnyak nélkül is repülhessek feléd!"

"Élvezem én az életem veled Hívogat a szavad, simogat a kezed Ajkaink összesimulva Csókod édesen olvad ma Szívem epedve reád vár Mi az mi téged rabként zár Nem enged hozzám szabadon S én kívül maradok a falakon Nem bírom soká nélküled Hívó szóm mért nem leled? Míg kétségek között remélek Szerelmes vágyban elégek."

"Csillagokat nézel, szép csillagom. Ég ha lehetnék, két szemedet nézném csillagom ezreivel."

"Ne félj hát, mert veled vagyok... Ne félj, mert megváltalak, neveden szólítalak, az enyém vagy Ha tengereken kelsz át veled leszek És ha folyókon, nem borítanak el ... Mert drága vagy szememben, mert becses vagy nekem És szeretlek!"

"Szeretném ajkad izét szomjazni olthatatlanul, tested melegét magamba szívni, láthatatlanul ott lenni minden jóban, minden kimondott mondatodban, az ételeidben a mosolyodban, lépéseid ritmusában, sóhajaid párájában, minden gondolatodban."

"Szeretnék szemed kútjába merülni, mélyére szállni, s odalenn megérinteni, ha már egyedül vagyok a végtelent."

"Addig kerestelek, míg meg nem találtál - s hogy ez megeshetett, úgy érzem :becsesebb életnél, halálnál."

"Vakon vágtázva is, és át tűzön-vízen, megmértük végre: mekkora lehet Két végtelen! - Se győztesen, se vesztesen, félálomban suttogjuk: i g e n. Álmunk mély és teljes legyen. S hogy nappal is rólunk álmodjon a Szerelem: ébredj velem, Jobbik Felem, ÉBREDJ VELEM!"

"Az vagy nekem, mint földnek az ég. Az vagy nekem, mint égnek a kék. Az vagy nekem, mint télnek a hó."

"Sírok, ha sírsz, ha ragyogsz, ragyogok Néma barátod, rabszolgád vagyok, alázatos és bizalmas barát, Aki nem kér semmit, csak néz és imád, És nem akar lenni, csak általad, Csak árnyéka annak, ami vagy."

"Mióta készülök, hogy elmondjam neked szerelmem rejtett csillagrendszerét; egy képben csak talán, s csupán a lényeget. De nyüzsgő, s áradó vagy bennem, mint a lét és néha meg olyan, oly biztos és örök, mint kőben a megkövesült csigaház. A holdtól cirmos éj mozdul fejem fölött a zizzenve röppenő kis álmokat vadász. S még mindig nem tudom elmondani neked, mit is jelent az nékem, hogyha dolgozom, óvó tekinteted érzem kezem felett. Hasonlat mit sem ér. Felötlik s eldobom, mert annyit érek én, amennyit ér a szó versemben, s mert ez addig izgat engem, míg csont marad belőlem s néhány hajcsomó. Fáradt vagy s én is érzem, hosszú volt a nap, mit mondjak még? a tárgyak összenéznek a téged dicsérnek, zeng egy fél cukordarab az asztalon, és csöppje hull a méznek s mint szivárvány golyó ragyog a terítőn, s magától csendül egy üres vizespohár. Boldog, mert véled él. S talán lesz még időm hogy elmondjam milyen, mikor jöttödre vár. Az álom hullongó sötétje meg-megérint, elszáll, majd visszatér homlokodra, álmos szemed búcsúzva még felém int, hajad kibomlik, szétterül lobogva, s elalszol. Pillád hosszú árnyéka lebben. Kezed párnámra hull, elalvó nyírfaág, de benned alszom én is, nem vagyok más világ s idáig hallom én, hogy változik a sok rejtelmes, vékony, bölcs vonal hűs tenyeredben."

"Az az ember, akit bennem szeretsz, természetesen jobb nálam: én nem vagyok ilyen. De te szeress, és én majd igyekszem, hogy jobb legyek önmagamnál."

"Rohanj hozzám, de csak hozzám Ne hozz semmit nekem csak magad! Nem vagy álom, nem vagy emlék, Nem vagy elfelejtett gondolat! Hagyd az ajtót tárva-nyitva Rohanj hozzám, hogy már lássalak... Vedd könnyen, ami nehéz velem Tedd többé, ami kevés nekem Ölelj engem, erősebben Bűvös körödben vágy éget el Rohanj hozzám, de csak hozzám, Ne szaladj el tőlem hirtelen... Vedd könnyen, ami nehéz velem Tedd többé, ami kevés nekem... "

"Írnom kell, rólad, rólam, érzéseimről, neked, magamnak. Örök igazság: a szerelem a legnagyobb, a legszentebb dolog, mit ha nem ismersz nem vagy nő, nem vagy férfi. Kell valaki, aki megért téged, kell, hogy úgy érezd megérted. Valaki, ki úgy érzed, szeret, s a csókodtól, mint egy levél megrezeg. Vele álmodsz, vele ébredsz fel. Keresed, örülten, vágyaktól vezérelten s ha megleled, s azt hiszed, a tied, soha el nem veszted, mint esőcseppet a végtelen tenger, elnyel, magába fogad a csoda, a gyönyörű, tiszta, mély szerelem. Elvarázsolódsz, megismerkedsz, a barátod lesz, a varázs, a mágia, az ezerszer-ezer csoda, megnyugszol, béke lesz a szívedben, és ha ez az igazi, ragyogsz, és ragyogtatsz. ... Megtalálod az igazit, rád talál a szerelem, a nyolcadik, a legnagyobb csoda, földöntúli, mindenek feletti, úgy tekint rád, mint kisbaba ártatlan szeme minden újra, szépre csodálkozón, kérdőn: velem is megeshet valóban, igazán, létezhet? Minden más értelmét veszti, ócskáshoz kerül, hisz tündököl, minden mást elhamvaszt a szerelem vérvörös lángja. A tiéd, megkaptad, vigyázz rá, zárd el duplán-biztos páncélszekrénybe: a szíved közepébe, tápláld, szeress, és hagyd, hogy szeressenek, ne akard megmagyarázni, csak hagyd, cirógatni, végig simítani magadon az érzést, fogadd magadba, körülölel majd és megmelegít, akár nyári szellő, langyos, kristálytiszta mindenek ura, végtelen óceán. A szerelmet az élettel együtt, és annak végéig tanulod, meg soha nem ismered, a magyarázhatatlan csodát, nincs képlet, nincs szabály, csak érzetek, érzelmek, haja fejed magába fogadó selyme, bársonya, mindig meglepő, magával ragadó arca, naponta megcsodálod, elvarázsol, magához láncol, mint tiszta oxigén, életet ajándékoz minden nap minden pillanatában. Ajka, és ahogy csókol, megremegsz, ájulás, lábaid gyengék, mindenek súlya, a szerelem nehezedik rájuk, álomtájra, álmok közé repít oly-oly könnyedén. Csak az ajkak beszélnek, minden más érdektelen, elmondják egymásnak a varázsigét, a Titkok Könyvét, belelapoznak, beleolvasnak, és rájössz mindez nem földi gyönyörűség, a csodák-csodáját éled át könnyedén. Nyakán az inak, megfeszülnek, és te magadba szívod női illatát, melyhez nincs hasonló, nincs más kábulat, rácsodálkozol testének minden elrejtett kis pontjára, szemed színt vált, magával ragad a gyönyör, nem tudod, mit miért, hol és hogyan, és őmagába fogad, rád tapad, eggyé válik veled, megszunik tér s idő, szerelemvörös betűkkel íriszébe égeted gondolatod: SZERETLEK! Szerelempárás testére tekintve egy érzés, két karodba zárd, öleld, félton, óvón, nem engednéd, kell, bódítóan kell neked, minden pillanat minden pillanatában, örökké, hiszed, a halál is legyozhető, mindig szeretni akarod, vigyázni rá, táplálni, vigyázni a csodát, ismételni, csökönyösen ismételni, mert nem lehet megunni. Létezhetsz, mert létezik, szerethetsz, mert szeret, beszélhetsz, érti szavad, érti, felfogja, mit mondasz, de csak rábólint, hisz neki annyira egyértelmű, mint hogy holnap is lesz egy nap, felkel a nap, forog a föld. De azért hálás neked, bólint, ő is így gondolja, amit elsuttogtál: MEGSZERETTELEK ÉLETRE-HALÁLRA!"

"Benned találtam? Benned találtam ébredésemet, Ontod arcomra gyönyörű fényedet, Zerge könnyedséggel megszerzett szívemen Sóhaj hullik ajkaimmal rád, Omló bűneimmel, vágy, szerelemmel. Boldog bensőm megperzselted, Óhajoddal, röpke csókokkal, Zajtalan szellemeddel, megbabonázó kacagással, Sellőm van, egy repeső, kacagó Oda illő szívembe, boldogsággá szeretve."

"William Shakespeare: LXXV. szonett Az vagy nekem, mi testnek a kenyér s tavaszi zápor fűszere a földnek; lelkem miattad örök harcban él, mint a fösvény, kit pénze gondja öl meg; csupa fény és boldogság büszke elmém, majd fél: az idő ellop, eltemet; csak az enyém légy, néha azt szeretném, majd, hogy a világ lássa kincsemet; arcod varázsa csordultig betölt, s egy pillantásodért is sorvadok; nincs más, nem is akarok más gyönyört, csak amit tőled kaptam s még kapok. Koldus-szegény királyi gazdagon, részeg vagyok és mindig szomjazom."

"SZERELMES VERS Hegyes fogakkal mard az ajkam, Nagy, nyíló rózsát csókolj rajtam, Szörnyű gyönyört a nagy vágyaknak. Harapj, harapj, vagy én haraplak. Ha nem gyötörsz, én meggyötörlek, Csak szép játék vagy, összetörlek, Fényét veszem nagy, szép szemednek. - Ó nem tudom. Nagyon szeretlek. Úgy kéne sírni s zúg a vérem, Hiába minden álszemérem, Hiába minden. Ölbe kaplak: Harapj, harapj, vagy én haraplak!" "Csillagot láttam Csillagot láttam a szemedben - egy könnycsepp volt kibuggyanóban, még rá is csodálkoztam hosszan, és fájdalmasan megszerettem, mert én okoztam."

"A szerelem gyönyörűséges virág, ám bátornak kell lennünk, hogy irtózatos szakadék szélén szedjük."

"A szerelem olyan, mint a fa: magától növekszik, mély gyökereket ereszt egész valónkba, és gyakran tovább zöldül a szív romjain."

"A szerelem mindent pótol, a szerelmet nem pótolja semmi."

"Nem igaz, hogy a szerelem vak. Ellenkezoleg, a szerelmes olyasmiket lát meg imádottján, amiket más nem vesz észre."

"A költészet csillaga a szerelem: és egyúttal a szerelem az élet magva is; aki megismerte a szerelmet, örökké él."

"A szerelemben gyöngédség is van, a szerelem vágyik arra, hogy oltalmazzon, hogy jót tegyen, hogy gyönyörűséget adjon - ha ez nem is önzetlenség, mindenesetre az önzésnek csodálatosan leplezett fajtája."

"Szerelem: meghódítani, bírni és megtartani egy lelket, mely annyira erős, hogy fölemel bennünket, s annyira gyönge, hogy éppoly szüksége van ránk, mint nekünk őreá."

"A szerelem éppoly problémátlan, mint egy jármű. Csak az a kérdés, ki vezet, ki utazik, és merre visz az út."

"A szerelem megsemmisíti az észt. Az agy és a szív olyan, mint a homokóra két edénye: amikor az egyik megtelik, a másik kiürül."

"Először a szem csókol, aztán a kezem, mint tenger ömölsz el érzékeimen, mint tenger ömöllek én is körül, aztán part s tenger összevegyül, s együtt, egymás partján heverünk; - vagy nyári réten ringat gyönyörünk, s mi vagyunk a virág, az illat, a nap s a lepkék bennünk párzanak; - vagy a felhők vagyunk ott az égen: igen, azok is oly tengerszerűen lüktetnek és hullámzanak, egymáson átáramlanak; - vagy mit tudom én!... Részeg vagyok, hunyt szemmel apadok, áradok, és ahogy a csókodba veszek, a mindenséggel keveredek, s a mondhatatlant mondanám, de összevissza dadog a szám, hogy áramok, és hogy emelsz, ölelsz, s szikrát vet a test és fellobban a perc - óh, gyúló lánghalál! - Elégtek, szavak? - Villámok vad deltája szakad lelkünkbe, s mi eltűnünk, mint a fény, érzékeink káprázó tengerén."

"Vörös Liliom Kék Liliomtengerben Látom rózsás ajkaid Kihajló virágok közt Érzem nyelved tükrében Égő szerelmeink perceit Csak nézlek, és arról álmodom, Hogy majd télen Hideg verítékben Is kezed fogom És mindig érzem A virágot A tavaszt Az elmúló őszt A nyarat A Csókokat S a Vörös Virág ÉGETŐ ÍZÉT"

"Vágyom Rád! Szeretnélek a karjaimba zárni, Szeretnélek ismét látni. Érezni tested melegét, Ami szüntelen kéri, hogy MÉG!!! Akarom a gyönyört a szenvedélyt, Akarom a szépséget és a kéjt; Ami felhevíti egész lényemet, Nem kérek mást, csak egy Boldog Életet!"

"Álmodj... Álmodj boldogot, álmodj szépet Álmodj igazra váló meséket Álmodj barátot, melletted állót Álmodj hű társat, el sose válót Álmodj magadnak igazi otthont Álmodj bele, kivel megosztod Álmodj táncot, mi magasba emel Álmodj táncost, ki szívednek felel Álmodj tüzet, lánggal égetőt Álmodj csókkal perzselő szeretőt Álmodj utakat, messzi világot Álmodj szívedben nyíló virágot Álmodj szerelmet, tiszta vágyat Álmodj, lesz kivel megosszad ágyad Álmodj szabadot, láncot megtörve Álmodj szárnyalást, földhöz nem kötve Álmodj hát jövot, álmodj szépet Álmodj igazzá váló meséket..."

"Álmodó Amikor lehunyod két csillag-szemed Amikor párnádra hajtod a fejed Amikor gondod a holnapra hagyod Amikor álmodsz - én Veled vagyok. Amikor lépted rossz útra téved Amikor sorsod nehéznek érzed Amikor egyedül maradtál végleg Amikor nincs más - vezetlek Téged. Amikor sírnál - de elfogyott könnyed Amikor érzed - a szavak is ölnek Amikor a sötét elnyelne Téged Amikor fény kell - én gyújtok Néked. Amikor könnyed patakként árad Amikor örök vendég a bánat Amikor felhők ültek a szemedre Amikor sírsz - mosolyogj szemembe... Amikor fáj - ne hagyd, hogy fájjon Amikor bánt - ne hagyd, hogy bántson Amikor eljön a halál érted Akkor élni én hívlak Téged... Álmodj patakot, virágzó rétet Őzet, pacsirtát, fürge menyétet Álmodj napot, szellőt - fényeket Csillagok vándora - élj életet..."

"Álom... Azt álmodtam: szerettél Velem együtt nevettél Szemed fénye ragyogott Lehoztunk egy csillagot."

"A szerelem olyan, mint az élet, csak a halállal érhet véget..."

"Megtanítottál szeretni, Látni, érezni. És én most már csak Téged látlak, Téged érezlek és csak Téged szeretlek. És nem tudom meddig, és nem is akarom tudni, Mert csak ma van, csak most, csak az a pillanat, Amíg mellettem vagy, amíg látlak és érezlek, Amíg szeretsz. Szeretlek!"

"Ha ez a szerelem, ez a naponta Meghalok és naponta újjászületek, Akkor már tudom, miről írnak a költők, és miről írtak eddig is századokon át. Ezt eddig nem tudtam, nem éreztem, És köszönöm a sorsnak, hogy megismertetett Veled, És köszönöm Neked, hogy megismertettél ezzel a keserédes, fájdalmasan gyönyörű érzéssel. Köszönöm!"

"Örökké szoríts, örökké fájjon, Örökké lássalak, ne érjél máshoz. Örökkön örökké érezzem hatalmad, Elveszíteni soha nem akarlak."

"A változás varázsa Csak mennek a napok, S, Te nem vagy itt velem, Pedig annyira, annyira Kellenél nekem! Talán nem is sejted Mennyire megváltozott minden, Más szemmel látom a világot, És ezt Neked köszönhetem. Tudnál-e szeretni? Lehetnék a kedvesed? Mennyi a kérdés, És a válasz Benned van, Ne siesd el kérlek, Fontold meg nyugodtan. S ha úgy érzed, Valamit el kell mondanod, Csak nézz a szemembe, Én majd mindent tudni fogok. Mert elég egy pillantásod Hogy megértsem, Lobog még a Láng, Vagy meghalt egészen..."

"A szerelem? A szerelem olyan, mint Egy édes álom. Mely, ha fölébred, Áttör minden gáton. S ha egyszer fölébredt, Megállítani nem lehet. Utolér majd mindenkit, S összetör szíveket. De ha a szerelem, Viszonzásra talál. Akkor az a pár, Biztos felhőkbe száll. Attól kezdve kettejüknek, Boldog lesz élete. Meg nem bántják egymást, S ez csak a kezdete."

"Mondd, vannak-e álmaid? Hisz csak magad vagy. Mondd, álmodsz-e még, S mondd, ott is kék az ég? Az ég, mely itt oly tisztán ragyog, Mint két szemed fénye, ha hagyod. S mondd, a tó ott milyen színű, Az első csókod milyen ízű? Tudod mit? Ne mondj semmit. Csak egy szót, mást semmit. Hogy Szeretlek! - ennyit. Egyszer majd én is elmegyek, Lelkemet, akkor átadom Tenéked. A vihar kinn üvöltve tombol, Te már ébredsz, de én továbbálmodom."

"Mit mondhatnék neked te madárka? A félelem nem enged hahotázva. Azt hiszed, bátor vagyok? Bár lehetnék. Szerelmemért mindent megtennék. A Félelem erős, s én gyenge, Hiába vágyom társra epedve. Azt hiszed, erős vagyok? Az akarok lenni! Érted szívem fogom tűzbe tenni."

"A hajnali holdfényben, Egy angyal szállt le elém. S varázslatos léptekkel, Közeledett felém. Te voltál az s hajad, Hullámzott a szélben. Szépségednek párja, Nincsen földön égen. Megtaláltam benned, Mindent mire vágytam. Egész életemben, Csakis terád vártam. Bár tudom, hogy soha, Nem lehetsz az enyém. További életemben, Csak egy éltet a remény. De azt te is tudod, hogy Remélni örökké nem lehet. Csak akkor leszek boldog, Ha szíved engem szeret. Remélem, hogy amíg csak élsz, Mindig boldog leszel. S engem örök életedbe, A szívedbe teszel."

"Félek, hisz nélküle élni már nem tudok. Félek hisz napjaim csak vele boldogok. Félek, hisz nem tudom meddig fog szeretni. S attól is félek, hogy el fog engem feledni. Félek én attól is, hogy nem csak engem szeret. Félek én attól is, hogy titkon rajtam nevet. Tudom, hogy szeret, de én mégis félek. Félek hisz nélküle mit sem ér az élet. Félek, mert nem vagyok biztos semmiben, Félek, mert rajta kívül nem bízom senkiben. De ha egyszer elhagy, az számomra a végzet, Inkább meghalok mintsem, hogy nélküle éljek."

"Érints meg egy gondolattal, Melyből hűs szellő fakad. Érints meg egy varázslattal, Melyből a pillanat szalad. Érints meg egy tekintettel, Melyből a szerelem marad. Érints meg a két szemeddel, Melyből napsugár fakad. Érints meg a két karoddal, Melyből áram szalad. Érints meg hűs ajkaddal, Melyből csak csókod marad!"

"Nem mondom, hogy hiányzol, Nem mondom, hogy kellesz nekem, Nem mondom, hogy szeretnélek, Nem mondom, hogy gyere velem. Nem szeretek birtokolni, Nem akarom a lelkedet, Önként kell odaadnod, Tárd fel hát, a szívedet! A legjobb barátom lehetnél, Csak akarnod kell, Ne félj, hogy megsebezlek, Ne félj, hogy elveszel! Ha egyszer megbékélsz magaddal, Nem téveszthetsz célirányt, Tudod mi az, amit értelmet ad, Tudod ki az, aki Melletted áll! Nem kellett kérned soha, Hogy törődjem Veled, Hisz itt Vagy velem minden nap, Még ha nehezen is hiszed! Bár éjszakánként megpróbáltam Elfeledni nevedet, De reggel megint visszatértél, Megfogtad a kezemet..."

"Régen nem láttalak, És mégis bízok Benned, Hogy egyszer eljössz hozzám, Hisz, mellettem kell lenned... Olyan jók lehetnénk Együtt, Próbáljuk meg kérlek, Egymás karjában nyugodni, Átölelni Téged... Karjaimat lassan, Nyakad köré fonnám, Engednél a csábításnak, Arcodat simogatnám... Hiába van mellettem más, Csak Téged lát a szemem, Tiéd minden gondolatom, Fedezz fel Édesem! Mert Te vagy a Tűz, Aki felhevít és éget, Nem akarok mást, Egyedül csak Téged!"

"Jégtánc Egy álom a jégen Siklani tova, Régi emlékek Gyönyörű szép sora... Benned Tűz lobog, Hevít a vágy foka, Jégpáncélom kőkemény, Nem olvasztasz fel soha? Érintsd forró újjaid, Jéghideg ajkamhoz, Légy türelmes velem, Húzz közelebb Magadhoz... Ha táncolunk a jégen, Talán el is csúszhatunk, De ha mellettem Vagy, Erőssé válhatunk! Kezed érintésére Felolvad majd testem, Átveszi a forróságot, Amit mindig is kerestem. Hallgasd a dallamot, És érezd a zenét, Lásd meg szememben, A vágy üzenetét!"

"Itt vagy velem, gondolatban... Tegnap este óta lelkem nem háborog Elcsitultak benne azok a viharok, Szemem előtt most már hatalmas cél lebeg Szeretném elnyerni édes kis szívedet Vágyom utánad, kincsem Remélem nem álom Ketten legyünk egyszer Módját megtalálom Hozzám simul tested Vállamon a kezed Szívünk dobbanását Mindet érezheted Drága, kedves napsugár Ragyogsz ma is kicsit rám? Hetente úgy hét napon Szeretném, ha mosolyod Nekem szólna, rám ragyogna Szívedben kis helyem volna? Messze vagyok, Tőled távol Ó ha tudnád, hogy hiányzol Bárcsak itt lehetnél velem Hogy szeretném ezt, Istenem! Egész úton szól egy dallam Itt vagy velem, gondolatban?"

"Hiányzol nekem Kedvesem Hiányzol nekem Kedvesem A bánat ül a lelkemen Eszemmel tudom; nem szabad A szívem majdnem megszakad Mégis, hol a pillanat Mikor újra láthatlak Megint egy új hét Remény és álom És én még mindig Csak arra vágyom Láthassam arcod Hallgassam szavad Bár lehet hogy ezért Örültnek tartanak Felidézem ismét az elmúlt hetemet Versem és a Te gyönyörű szép szemed Belenézve mélyen, pillanatok alatt Önkéntelenül is, szám mosolyra fakad? Lelkemben ilyenkor nagy harangok szólnak Van-e helye annak a csodaszép szónak Mit elküldtem Neked, érzelmeim szárnyán Itt maradt a szívem félig-meddig árván Visszajön-e egyszer, csókokkal borítva Vagy elszállt örökre, mindig kóborolva Mély ez az érzelem, könnybe lábad szemem Hisz az élet sokszor, nagyon könyörtelen?"

"Becsukom szemem... Becsukom szemem, és máris látom Mint névnapodon, ébren is álom Csillan a fény gyönyörű ruhádon És az a mosoly édes kis szádon Lágy szellő fújja kibontott hajad Ilyen szépnek még sosem láttalak Ott, akkor, majdnem? megcsókoltalak Veled álmodtam megint, Hiányzol, mint rendszerint Nézem képed, mosolyod Szívem máris úgy dobog Ez a pár nap elszalad És én újra láthatlak?! Hideg van kint, szívem meleg Ha akarod, érezheted Ezt a lángot, forróságot Számtalan, szép, éji álmot Bárcsak foghatnám kezed Nézhetném két szép szemed Bízz bennem, hisz ismersz már Óvlak és vigyázok Rád Nagyon nagyon szeretlek De csak addig mehetek Ameddig megengeded Tiszteletem jele ez Ha bánt valami, gondolj rám Mondanám, hogy bújj hozzám Átölelve tart karom Messze száll minden bajod Tudod én ezt így hiszem Segíthet egy érzelem"

"Mindig várlak Szívem mélyén mindig várlak Örülök, ha néha látlak Nagy ajándék vagy nekem Talán meg sem érdemlem Csillag vagy fenn az égen Egyszer talán elérem Fényed majd rám is ragyog Kezem Te is megfogod Érzed, hogy a szerelem Szétárad a szívedben Így lesz, talán, nem tudom Mondd, hogy nem csak álmodom!"

"Szívemből szól ez a kicsiny versike, Veled álmodtam, kezed fogtam újra nevetve, Karomba zárva, édes csókodra várva, Egyedül ébredve, én szerelmedért árva..."

"Ezer seb a szívemen, Ezernyi fáklya az életem, Látva tunő alakod, Szemed fényével álmodok, Súlytalan percek vallatnak éberen, Utolsó mosolyod velem van lélekben.... S oly szívesen hajtanám fejem öledbe, S tenném életem ölelő kezedbe, A vágy mely élteti e kis lángot, Szép szemedben gyújt holdvilágot."

"Hiányzol, mint virágnak a felkelő napsugár, Pillantásod elvarázsolt, újra vár,... Féltelek, mint egy gyermeket ébredés után, Szívemben pislákoló gyertya vár."

"Szívemben pislákol a holdvilág, Szívedben érzem, nyílik egy kis virág, Ha még egyszer ajkad izében fürödve ébrednék, Életem adva kezedbe, veled szárnyalnék..."

"Arcomon könnyem folyik, s várlak, Minden pillanatomban Téged látlak, Szavaid fülemben játszanak édes dallamot, S ha lehunyom szemem, érzem tunő alakod."

"Lassan telnek a nélküled töltött percek, Szívemben pillantásod bűvölete ébred, Hűs szellő járja át fáradt testemet, Mosolyod rabul ejtette álmos lelkemet."

"Beszélnék, de a hang torkomban reked Oly sok szép szót gondoltam neked, De csak hallgatok. Nem akarnak formálódni a mondatok. Bántóan néma most a csend zaja, Itt lüktet bennem hiányod sikolya. Szétfeszít. Kínoz. Öl. Felkavar. Meggyötör. Szólnék. De nem tudok. Zavartan hallgatok, S tűröm, hogy magához húzzon az emlék. Öleljen, súgja fülembe; Nemrég Még nálad voltam. Nálad, Édesem. Boldogságtól megittasulva, részegen Ízleltem mézédes csókjaid, S kutattam lelked rejtett titkait. Most távol vagy. De mégis oly közel. A szívemben. A lelkem átölel. Szenvedély. Ünnep. Csoda. Szerelem. Csak Te vagy, kit akarok, csak Te vagy, ki kell nekem. Mit érzek? Mondanám. De nincs rá szó. Olyasmi ez, mi nem kimondható. Mert szavakkal elmondani nem lehet, Mily mérhetetlen a szeretet, Mit irántad érzek. Csak tétován nézek, De szólni nem tudok. Nem, nem állnak össze a mondatok. Beszélnék, de a hang torkomban reked, S csak annyit tudok suttogni neked; Engedd, hogy szerethesselek."

"Csak ülök itt, és visszabámul rám a hófehér papír. A toll a kezemben reszket, de nem ír. Nem bír mozdulni sem. De minek is?! Hisz úgysem lehet azt szavakba önteni, amit érzek. Száz sebből vérzek, mit hiányod éles körmei szaggattak lelkemen. Azt hiszem, a pokol ilyen lehet. Ilyen sötéthideg fájdalomvihar, mit magányom kavar. Mi égbe emel, majd földre ejt. Hiányzol. Egy szó. Mit is rejt? Számtalan átvirrasztott éjszakát, teljesülhetetlen vágy verítékszagát, visszafojtott lélegzetet, szégyellve elmorzsolt könnycseppeket, kínt, mi keresztre feszített, s elveszített, porba hullt imákat. Könyörgést. Hiányzol. Mintha éles kést Forgatnának szívemben. Hiányzol szerelmem! Hiányzik ágyunk melege, csókod íze, szemed selymesen simogató színe, hiányzik az ölelésed, nevetésed, érintésed, tested, lelked. Mindened."

"Hajnal volt. A Hold felhőfüggöny mögött bujdokolt. Álmoskábultan szunnyadt a táj Mint kinek fáj, hogy ébredni muszáj. Újra, s újra visszaálmodom azt a napot Mert mit akkor az élet adott Nem felejthető sohasem. Szerelem. Egy piciny szoba. Egy kis ágy. Te, én, és a vágy Szerelemtől izzó levegő Párna, s lepedő ?Szemedbe néztem, s elmerültem benne? Azt beszélik, a szem a lélek tükre Így hát én lelkedbe merültem S a mennyekbe kerültem"

"Cirógató dallam, Simogató szavak, Remegő ölelés, Elnémuló tudat, Tétova érintés, Szikrázó szivárvány, Fénylő nevetés, Isten-áldott ármány Ahogy lelkünk minden távolságot legyőzve Forrón, vadul, falakat ledöntve A tengerkék ég csillogó tejútján összefonódik - S álmot sző - valódit Elűzve az élet minden szürkeségét Mélyből szakítva fel holtnak hitt reményét A tündérmeséknek? S ahogy összebújva bőrünk eggyé olvad Zakatoló szívünk felrázza a holdat Hogy piruló arcát most felhő mögé rejtse És senki se lássa és senki se sejtse, Hogy hajnalodik már? És a fénylő csillagok között Az ezüstös szivárvány mögött Az istenek csak csendben mosolyognak, S közben kéz a kézben mind-mind összefognak, Hogy megállítsák az időt."

"SZERETLEK TÉGED! Nagyon és halálosan, Tisza szívből és boldogan, Egész életre szólóan! Csak azt kiáltja mindenem: Emberek! Van egy lány, kit Szerethetek! És mit szólnak rá, kérdezed? Ne kérdezd, csak Érezd! Érezd az őszi szelet, Ami lassan felénk hozza a Telet, Ami még szebbé teszi Szerelmünket, Mert azt súgja, a másik viszont Szeret."

"?A vágy: dallam, Kottája: szívdobogás Tested a hangszer? Láttad már az éj színét? A fehéren izzó szenvedélyt? A fény, hogy szövi az éjszakát Kócolt haján át meg át? Láttad már az éj színét? A kéken suttogó, hűs zenét? A dallamot, ahogy a csenden át Fűszerezi halk szavát? Láttad már az éj színét? A bársony ajkú feketét? Ahogy testeden és arcodon Íze remegve átoson... Láttad már az éj színét? Vörösen, hogy tépi szét Az égig-érő vágyakat Ha felröpít és elragad? Láttad már az éj színét? Szürkén ahogy soha még? Megérint és ritmusát Égő tűzzel adja át... Láttad már az éj színét? A színtelenül színesét? Körbefog és átölel... Sohasem felejted el!"

"Kedves..., tenyerem tenyeredhez, Arcom arcodhoz simul... Szikrát dobó tekintetemre Vágyad nyílt ölembe hull... Kedves, vállad biztos ívén Víz fénye újra fellobog, Kék ég alatt, gyertyafénynél Irigyek ránk a csillagok... Hozzád bújok, magadba húzol, És nem talál a félelem! Vigyázva emelsz fel szívedig... Köszönöm, hogy vagy nekem."

"Amikor először láttalak Téged Csillag-szemed ragyogva égett Pedig csak kép volt ? de maga a gyönyör Mi minden férfit elfog és gyötör Egy kicsi lányka nézett szemembe Kiben egy nő volt mélyen elrejtve Egy félénk lányka, ki szólni sem mert S tüzes nő, ki vonz és elrettent Ártatlan szemek, ártatlan lányka Ki gyönyört adva gyönyörre vágyna Aztán először láttalak Téged Csillag-szemed ragyogva égett Maga voltál a puszta gyönyör Mi minden férfit elfog és gyötör Másnak tán lányka ? de nekem az élet Ha elkap a sodra ? felgyújt és éget Perzselő szemed, táncoló tested Mind azt ígéri ? ez csak a kezdet Behunyom szemem, akkor is látlak Fénylő csillaga vagy a világnak Simító kezem szemed kereste Tenyerem kicsi arcod ölelte Szerettem volna csókolni szádat Szavak nélkül mondtam a vágyat Féltem tőled ? vagy tán magamtól A bennem ébredő férfi-alaktól Elmentem inkább ? csendben és halkan Csak szívem tombolt, ég szakadatlan Azóta lesem, merre is lehetsz Sorsom talán majd hozzád vezet Nem tudom, akkor féljek vagy szeressek Szemedbe nézve vaj? mit is keressek Azt a kislányt, kit először láttam Vagy a nőt, kit benne találtam Vagy csak a szívemből fakadó álmot Miért cserébe adnám a világot!"

"A kulcs zörren halkan a zárban Villany gyúlik az apró szobában Ijedten rebben a lány szeme Közelebb lép hozzá kedvese. Riadt madárként bújik mellére Könnye fátylat von csillogó szemére. - Ne fényben! - kérlel csendes szava Arca elszánt s mégis tétova. Az elso csók már sötétben csattan S megannyi követi, zihálva, halkan. Aztán a kéz, mely utat keres A bőrre tapad zsákmányt szerez... A sötétben világlik két fehér halom S a lány hangja szól: Gyere... Akarom! A ruhák már szerte, ők ágyba esnek Össze fonódnak a forró testek. A halk neszekbe egy sikoly vegyül Vágyó ölük egymásnak feszül. Egy apró vércsepp útjára szalad Követi ömlőörömkönny-patak. A szobában elalszik a két gyermek... Gyermekként jöttek - felnőttként mennek..."

"Hívatlan jött, váratlan, csendben Tétován keresett otthont szívedben Nem tudod, mit tett, mit hozott neked Eszeddel kutatva soha nem leled. Esendő szemek, mik tágra nyílnak Égő ajkak, mik csókra hívnak Borödön félőn kutató kezek Tested, mi ébredő vágytól remeg Hozta a kérdést - menni vagy maradni Hogy lehet egyszerre sírni és kacagni? Különös fényeket gyújtott a szemedben S végül otthonra lelt a szívedben A szerelem..."

"Nézem az eget. Valahol fenn ragyognak a csillagok. Fellobban fényük, égnek S én Rád gondolok. Messze vagy. Még érzem arcomon Puhán simító kezed Ahogy borömön lágyan Vándorol tenyered S megtapad. Meleg fészkébe temetem Mosolygó arcomat Puha-lágy otthona Óvó-védőn simogat S itt marad. Ujjaim lassan járják Kutató útjukat Fedezik fel maguknak Arcod és ajkadat Mosolyogj! Parányi gödröcske mélye Nevető arcodon Szeme és ajkad Vágyva megcsókolom Csend van. Tétova csók. Kutat Ismeretlen, új ízeket Tapintva ajkat, fogat S birkózó nyelveket Egyre keres. Valahol mélyén izzik A forró szenvedély Terjed a testben, de Csak figyel és remél Még várni fog. Várni fog, ahogy én is Várok Terád Hogy lássalak, s együtt Menjünk tovább Az úton. Messze vagy. De néha Néha erre jársz S ha akarsz, mindig Mindig megtalálsz Kedvesem."

"Tétován keresek ajkamra szavakat Nem lelem őket, hangom már elakadt. Igéző szemeid rabjául estem Múltam és jövőm - mindent feledtem. Gyöngyvirág harangja kacagó hangod Gyémánt-tűz szemedtől ragyog az arcod Lágy selyme hajadnak játszik a széllel Szíved csendben örömöt kérlel. Habokból kikelő Vénusz a tested Álmaid mélyen magadba rejted Messzire nézel csillogó szemmel Kire vársz majd ölelő kezekkel? Csillagtűz fürdeti testedet éjjel Holdsugár játszik rajta ezüst fénnyel. Kis patak arcodat habjával mossa Képedet tükörként magával hordja. Kelő nap sugara táncot jár kezeden S megbújik lopva mély-tenger szemeden Vakító szikraként vetül ki belőle Tűz-dárda fénye szívembe betörne. Hajnali harmat áztatja arcod Napsugár melege vív vele harcot. Simító szellő száz csodát énekel Daloló szavára mosolyod ráfelel. Visszhangként hallasz távoli hangot Dallamát csakis szívedben hallod Álmaid hívnak, vezetnek Téged Boldogság kísérje utadon lépted."

"Mikor elbúcsúzom Tőled Attól félek elveszel És aggódó, hívó szómra Csak az emléked felel. Hogyha egyszer nem talállak Messzi útra indulok Amíg szívem meg nem hallja Csendes szavad: "Itt vagyok". Keresnélek hegyek bércén Hol az örök hó honol S a szikrázó fehérségből Csak a visszhang válaszol. Kutatnálak vad tengeren Lenn a mélyben valahol Hol a víznek sötétjéből Csak a mélység csendje szól. Láttalak a puszta mélyén Rám vártál ott egyedül Csak a délibáb csapott be S lépted messze elkerül. Hangod hív a kéklő égből Lágyan csengőn, szelíden Csak a szellő játszott A fákon, mint hangszeren. Kérdezném a kelő napot Nem futott itt valaki? Harmat-vízben megmaradtak Könnyű lépted nyomai Faggatnám a déli szelet Csendes lépted merre járt? Porba vesző utad végén, Frissítővel vaj ki várt? Mesélnék az esőcseppnek Mely felőled érkezett Könnyedtől sós, vagy a tenger Küldött egy üzenetet? Vagy mesélne Rólad - nékem Éppen úsztál, amikor Elküldted a messzi útra Rámtaláljon valahol Ha a világ minden kincsét Kínálnák fel helyetted Reményt soha fel nem adva Téged tovább kereslek. Napnak fénye elvakíthat De meglátom arcodat Két szemednek ragyogása Mutatja az utamat. Döröghetne ezer ágyú S száz hangszóró szüntelen Nevetésed halk kacaját Nem téveszti el fülem. Ha a máma erre járna Elküldeném a tegnapért Hisz tegnap még rám találtál S csókot adtam csókodért. Az se baj, ha erre jőve Elhozná a holnapot Láthatnám, hogy veled vagyok És örömet adhatok. Ezért hát én nem búcsúzom Így nem veszhetsz el, kedvesem Veled vagyok - veled leszek Hisz tiéd az életem."

"Kívánlak Téged Mint hajós a földet Viharos hullámain Végtelen tengernek. Kívánlak Téged Mint falat kenyeret Vak koldus, aki Az utcán kéreget. Kívánlak Téged, Mint nomád a vizet Ha sivatag poklában Naptól szenvedett Kívánlak Téged Mint vándor a meleget Ha télnek fagyában Jégtől dermedett. Kívánlak Téged, Mint gyermek az anyját Ha nincs kivel megossza Szívének gondját. Kívánlak Téged, Mint apa gyermekét Ha sötétben nincs ki Megfogja kis kezét... Kívánlak Téged Mint szerető kedvesét Ha magánnyal osztja meg Ágya melegét... Kívánlak Téged, Mint vak a fényt Néma a beszédet Süket a zenét... Kívánlak, hisz nélküled Mindez én vagyok S ha picit adsz magadból Én mindent megkapok..."

"Tudod, játszottam én már sokat, Szép, izgalmas, vad játékokat. S kiélveztem mindig, minden diadalt, De most kedves, meleg hangod fogva tart. Minden mozdulatra válasz egy mozdulat, Mind gyönyörű, ki nem mondott gondolat. Én a hullám vagyok, Te meg a part, Két titokzatos szemed fogva tart. Közös a két szív dobbanása, Akarom, hogy legyen folytatása. Eddig a közöny köpenye takart, Most testem válasza fogva tart. Adj esélyt, ne hagyj magamra, De készülj fel egy szerelem rohamra. S veled átvészelek minden vihart, Ha két erős karod fogva tart."

"Nem volt több. Csak jött és elszaladt. De valamit magával hozott a pillanat. Sötétben jött, lopva és csendben De örömfényt gyújtott két csillag-szemedben. Hozott magával egy tétova mosolyt S letette nálad: itt lesz az otthonod. A jövőt hozta - a múltat kergette S a jelenben épp a magányt temette. Fogta a kezedet, kezembe helyezte Nyíló virágot ültetett szívembe Pedig nem volt - csak pillanat csupán S mégis más lett a világ ezután. Mert szívemben örökre megmaradt Hisz első csókodat hozta a pillanat."

"Szólnak a szavak. Kiáltanak némán Kérik, hogy figyelj, figyeljél énrám. Elmondanak mindent, amit én érzek Forró vágyak, éledő remények Elmondják versben, vagy tán regékben Szívemből tükröző igazi mesékben. Elmondják helyettem, mert ha rád nézek Elakad szavam, s szememmel mesélek Szemem beszél, szívemet mutatja Szavak nélkül szívedet kutatja Csillagot mesél az esti égen Ragyogó mosolyt kelő nap-fényben. Tengerről beszél, haragvó habokról S lágy hanggal simító, ébredő dalokról. Elmondja helyettem, mert hangom dadog S nem lelve szavakat, csak csendben vagyok Mert félek mondani, amit érzek Tiszta szívemből szeretlek téged..."

"Szívem dala most feléd árad Engedd tovább, ne emelj gátat Remegő ajkam ajkad várja Ezernyi csókkal útját állja Tenger vize tüzét nem oltja Lágy csókom páncélod oldja... Elveszel, mikor karomba veszlek Keserű múltad végleg feledjed! Kutató kezem kezed keresi Esendő csókom csókod követi Dehogy engedlek! ne is kérjed! Vágyam erejét, ugye, megérzed? Elveszejt szemed - rabjává lettem Sötét éveket örökre feledtem Engedd hát meg, mit Tőled kérek... Melletted élni... örökre Véled..."

"Mondd, hogy Te is akarod, Akarod a csodát Bár nem tudod, mi ez S nem tudod okát... Mondd, hogy Te is akarod Hallani a hangom S egy szép napon kezeddel Simítani arcom Mondd, hogy Te is akarod Kimondani egyszer Amit szíved dalol De megvallani nem mer Mondd, hogy Te is akarod Álmodni a szépet És hogy álmod ne vigyék El a múló évek. Mondd, hogy Te is akarod A szeretet-fáklyát Aminek Te táplálod Égig érő lángját Mondd, hogy Te is akarod Miről mesél szemed S nem hagyod, hogy megfosszon Tőle józan eszed. Mondd, hogy Te is akarod - De hallgasson a hangod Szíved tiszta énekét Mutassa az arcod Mondd, hogy Te is akarod Néma könnyel kérni Nem akarsz csak létezni Szeretnél már élni Mondd, hogy Te is akarod Amit én szeretnék Több legyen, mint álom S ne csak múló emlék... Mondd, hogy Te is akarod Hogy kedvesednek lássál S megadhassam mindazt Amit tőlem vártál Mondd, hogy Te is akarod Hisz ugyanazt érzed Bevallanád bűnödet De nem találod vétked... Mondd, hogy Te is akarod De ne mondd soha többet! A kimondott vágyak Édes álmot ölnek... Mondd, hogy Te is akarod Amit súgok Néked Mindig Veled maradok Mert - SZERETLEK Téged!"

"Rád pillantok a homályban leány Szívemnek kedves most e látvány Békésen alszol arcod felém tekint De nem lát, lelked mélyen pihen Minden ránc kisimult édes borödön A való, igaz harmónia rám köszön. Finom orrcimpáid meg-megremegnek S melleid velük együtt emelkednek Csak nézem arcod, végtelen békéd Melléd bújnék, álmodba pillantanék. Szemeid mozognak, pilláid moccannak Belső szemeid vajon mit láthatnak? Ott vagyok-e én is benned, látsz-e Úgy mint én, vagyok-e álmaid része? Nem mozdulok nem töröm szét álmaid Drága üvegét, látni akarom vágyaid Megrándul szád halvány mosoly születik Arcodon látom az örömöt, mily szelíd! Kire nevet lelked ki oly kedves neked? Én lennék az? Kinek örülhet így lényed? Kicsiny ujjaid hirtelen életre kelnek Valakit becézőn simogatnak, dédelgetnek. Őszinte szerelmed most áthatol Arcodon, arcomon, lelkembe hatol Tudom, akit most látsz magadba' Ő t egész lelked igazán imádja. Lassan ébredsz, szemeid kinyílnak Lustán tűröd, eljött egy új nap "Mondd kedvesem, mit álmodtál?" Kérdem s te melegen pillantasz rám."

"Szürke szemed enyémbe merül csendesen Ölelő karjaid közt a világot feledem Csábító illatod feltüzeli lelkem Hol a pillanat, mikor újra testedet érinthetem? Cirógató kezed érzem a bőrömön forrón Szerető mosolyod magához húz kihívón. A felhőkre írom mit érzek Irántad Lesd őket figyelmesen, hisz Hozzád szállnak Forró leheletem, csókjaim viszik Neked Az együtt töltött órákat ugye nem felejted? Csókjaim az esőcseppek, ölelésem a szél Hiába esik és fúj, bennünk már nincs tél. Milliószor, milliószor elmondott szavak Melyek mégis mindig igazat szólnak Reményteli, őszinte a legemberibb szó Mint csendes, halk csobogású folyó Neked suttogom, halld hát őket : Csak Te kellesz nekem, Szeretlek !"

"Te légy a párnám, ha fáradt vagyok te légy az ágyam, ha elszunnyadok te légy az árnyék, ha bánt már a fény és te légy a sírom, ha meghalok én. Te légy az írás és te légy a szó te légy a friss méz és te légy a só te légy a csónak az idő vizén és te légy a sírom, ha meghalok én. Te légy a jókedv és te légy a gond te légy a vessző és te légy a pont te légy a léggömb a múltam egén és te légy a sírom, ha meghalok én. Te légy a virág, ha elmúlt a nyár te légy a mécses, ha későre jár te légy a tűzhely az élet telén és te légy a sírom, ha meghalok én."

"Fogadd el ajándékom édesem Mert Neked adom szívem, lelkem Esténként dalt dúdolok Neked Álomba ringatlak, hunyd le szemed Őrzöm álmodat és életed mostantól Csókjaim, ölelésem minden távon áthatol. Simogató kezem érezd bőrödön Amit látni akarok szemedben: öröm S boldogság, felhőtlen szerelem Éld át a csodát kérlek, velem! Ölelj úgy, hogy összeforrjunk végleg S én örökre vigyázom angyal lényed. E rózsákat szívem küldi szívednek S halkan suttogom Neked: Szeretlek!"

"Írtál nekem, S reményt adtál, Kimondhatatlan szépet. Velem voltál S emléket adtál, Gyönyörű meséket. Hozzám bújtál, S álmot adtál: Álomszerű Estéket... Kezed nyújtottad, S szerelmet adtál; Csókod érezhettem, S szívet adtál a boldogtalannak, Esélyt a lelketlennek... Utat a bolyongónak, Édes mosolyt Életem rögeszméinek... S minden mit adhatok cserébe Csak a kezem, Mely Téged követel, a szívem, Mely Érted dobog a lelkem Mely nem is létezne Nélküled Csókom, Hűséges Szerelmem... Oh jaj, ez mindenem!"

"Mikor az égen látok egy fényesen ragyogó csillagot Azt gondolom téged látlak ott. Mikor meghallom a pacsirta reggeli dalát. Azt hiszem téged hallak szólni. Mikor tavaszi virág illatát érzem a réten. Azt gondolom hajad illatoz. Mikor a legédesebb méz ízét érzem számban. Azt hiszem te csókoltál kedves! Mikor hűvös selyem seper végig borömön. Azt gondolom kezed érintett lágyan. Mikor láthatatlan szemek pillantását érzem. Tudom hogy most éppen Te gondoltál rám."

"Szeretlek és ezt nem tagadom, Érzelmeim rejteni nem bírom. Szeretlek s érzem TE is szeretsz, Csak azt nem értem enyém miért nem lehetsz. Napról napra gyötör a gondolat, Éjszaka fülemben hallom hangodat. Veled álmodom, Veled ébredem, Te vagy ki élteted életem. Érzem elér végzetem, Ha életem veled nem élhetem. Igen, Te sokat jelentesz nekem, Hát arra kérlek mondj Igent Kedvesem!"

"Szerelem Te tündöklő Szivárvány, Sugározz rám Te vakító Napsugár, Égess el, kápráztass el, Mutasd meg Szerelmem! Látni akarom Kedves Arcát, Hallani akarom bájos hangját, Érezni kezének simítását, Érezni Testének minden báját. Őt akarom, Szerelmét, Tekintetét, Mindent, mindent ami Szép, Szívét, Lelkét, Testét, Őt magát, s minden titkát Szerelem, mutasd meg Őt kérlek Ha nem mutatod, hát elveszem, Megküzdök mindenkivel ha kell De őt tőlem nem veheted el! Ő az enyém lesz Mindig, s én az Övé Így leszünk mi egy pár Örökké Nincs olyan erő mi elválaszthatna minket Mert a Szerelmünk tüze elemésztené őket Így nevetünk mi a Világra, Ki nem érti mi a Titka? A Szerelem, a Tiszta Szerelem Ami nélkül nem létezhetnénk Mi sem. Szeretlek Kicsikém!"

"Sóhajt kedvesen az erdő köröttem, Zordon fák ágai alatt csendesen, Elgondolkodva lépkedek magamban, Rőt leveleken az őszi avarban, Elmúlnak percek s hosszú órák Találgatom miképpen lelem módját Legszebb titkom, hogy eljusson Te hozzád Eléd állni, várni szólni nem merek Kiáltom gyáván a csendnek:"

"Fáj a szív ha igazán szeret, mert fájdalom nélkül szeretni nem lehet. Valakit megismerni egy perc is elég, de feledni egy élet is kevés."

"Vágyom utánad! Miért? Nem tudom. Csak egyet tudok. De azt titkolom. Jó volna kezed kezembe venni, csak ennyit mondani: Jó Veled lenni!"

"Szeress, tisztelj, becsülj, tolerálj, ismerd Önmagad, s ha hibázol, megbocsátanak. Ha pedig nem bocsátottak meg, akkor nem voltál számukra elég fontos, de ez nem a Te hibád. Ez senkinek nem a hibája... mert emberek vagyunk... de ha "jó ember" vagy egyre többeknek válsz majd fontossá, de ha bántanak csak addig tűrd, amíg neked nem válik fájdalmassá! S ne hagyd, hogy viszonzás nélkül kihasználjanak!"

"Szükségem van Rád, mint embernek a betevőre, az eszméltető, tiszta levegőre. Kellesz nekem, akár a két kezem, túl fontos vagy: általad létezem."

"Vágyom Rád, mint sivatag a vízre, mint épp test az egészséges szívre. Várok Rád, mint ősz a tavaszra, mint téli csend az értelmes szavakra."

"A szeretet gyógyítja az embert ? azt is, aki adja, azt is, aki kapja."

"Szíved mélyén legyen mindig szeretet; ebből a gyökérből nem sarjad más, csak jó."

"Becsukom a szemem, s csak Rád gondolok, Elaludni nélküled nehezen tudok, Hallom a hangod, ahogy suttogod: szeretlek, Mégis üres a szobám nélküled, Vágyom Rád, mint virág a tavaszi harmatra, Irántad érzett szerelmen nem múlik egyhamar, Bárcsak velem lehetnél örökre, Mindenem odaadnám cserébe, Hiányzol kedvesem."

"Már vénülő kezemmel Fogom meg a kezedet, Már vénülő szememmel Ő rizem a szemedet. Nem tudom miért, meddig Maradok meg még neked, De a kezedet fogom S őrizem a szemedet."

"Ruhástul úsztunk át a tengeren, szárny-rejtve kúsztunk át a dzsungelen: eszünk elől szökött az értelem, kemény utunk volt, már-már végtelen; mégis elértél s elértem ide, hol együtt vagyunk - itt a Világ Szíve: dobog, lobog, ragyog a szerelem, test-lélek végre meztelen; veled szállok,: ha felröpülsz - velem, súly, kín, gond mind-mind a tűzé legyen! Tűz! Tűz! Tűz! Múltat eméssz, árnyakat űzz! Láng, Láng, Láng fénye legyen nászi ruhánk! Tűzre a túlélt kacatokkal: poros szokással, pókhálós szóval, fakult mosollyal, rozsdás csókkal - tűzre, tűzre a tűzrevalókkal! Hadd lobogjon a máglya, égig érjen a lángja, hogy földön, vízen; az ég alatt téged már mindig lássalak! Testünkben-lelkünkben robban a Nap: izzik, ragyog az Örök Pillanat! Tűz! Tűz! Tűz! Múltat eméssz el, árnyakat űzz! Láng, Láng, Láng fénye legyen nászi ruhánk! Bennünk robban, lobban a Nap! Ragyogj, ragyogj, Örök Pillanat!"

"Szerelmünk hangos mint egy kiáltás, s oly gyors mint a villámlás, bár lehet csak egy látomás, már nem számít semmi más."